Hézagok, azaz Afganisztán Ukrajnára vetülő sűrű árnyéka

Ok és okozat, cselekvés és következmény között eltelik valamennyi idő, ameddig bekövetkezik az, ami utólag elkerülhetetlennek bizonyul. A megértés és egyértelműség szempontjából az a jó, ha két történés között az idő rövid, az összefüggések egyszerűek. Rálép valaki egy gereblyére, és pár tizedmásodperc múlva a nyele orrba csapja. Felállít valaki pár dominót egymás mellé, majd ledönti az elsőt. Persze, ha sok dominó áll és valahol nagyobb távolság van köztük, akkor meg is érkeztünk a való világ bonyolult realitásába.

A mi szempontunkból azonban az a lényeg, hogy a hézagok hossza ne hagyjon megtéveszteni minket, amikor a jövőre vonatkozó elvárásainkat rendszerezzük. A hosszúra nyúlt szünet ne homályosítsa el a helyes képet, amikor egy katasztrófát egy régebben előállt ok következményeként kell felfogni.

Az USA vezette NATO afganisztáni menekülése azért hasznos a történelmi léptékű hézagok megértéséhez, mert a 20 év – ami egy hibás döntés és a következménye között eltelt – hosszú, de még belátható idő. Jellegét tekintve ugyanaz, mint ami a gereblyére való rálépés és a nyél becsapódása között eltelik.

Nem tudni mekkora árat fog fizetni a Biden-adminisztráció, amiért pont ők hagyták abba a megnyerhetetlen háborút, de nyilvánvaló, hogy akár Trump, akár Obama idején lépnek, a kabuli repülőtéren lényegileg ugyanolyan felvételeket készítettek volna. Pontosan azért is nem vonultak ki korábban, mert aki elrendelhette volna, az tisztában volt vele, mekkora kárt okoz majd neki személyesen a kivonulást követő összeomlás. Hogy Biden elődeihez képest úgy volt-e bátor, mint a cigány lova, vagy a birodalmi felderítés hazudott neki tudatosan, nem is olyan fontos kérdés.

„Van-e esély nyugati demokráciát építeni Afganisztánban?” – kellett volna feltenni a kérdést ifjabb Bushnak, majd amikor minden épeszű szakértő nemmel válaszol, levenni a kérdést a napirendről. Akkor hogyan lehetett egy ilyen idióta döntést meghozni a világ legdrágábban működtetett döntéshozó apparátusával? A mi szempontunkból az a lényeg, hogy nincs biztosíték a tévedésekkel szemben, illetve hogy az elbizakodottság és a gőg keveréke, amit a görögök hübrisznek neveztek, éppenséggel a birodalmi központokban talál bő táptalajra.

Könnyű utólag, kívülállóként okosnak lenni – vethetik ellene az általam ajánlott egyszerűsített sémának, vagy bárki más okoskodásának, aki nem volt ott a döntés meghozatalakor, és így nem érzékelte a körülmények összességének nyomását a döntéshozókon. Abból a szempontból jogos az ellenvetés, hogy minden cselekvésre lehet ésszerű magyarázatot találni. Egy jó pszichiáter meg tudja magyarázni, miféle folyamatok zajlottak páciense fejében, amikor azt tette, ami miatt a páciense lett. Az én lelkiismeretem abból a szempontból tiszta, hogy sosem gondoltam sikeresen kivitelezhetőnek az amerikaiak és csatlósaik afganisztáni akcióját. A mindenféle egyéb nüánszokat figyelem kívül hagyva azt gondoltam, hogy a britek és a szovjetek sorsára fognak jutni.

Csak hát 20 éven keresztül kellett ezt úgy gondolnom, hogy maga az esemény még zajlott. Közben meg is halhattam volna, vagy az Armageddon is felülírhatta volna az egész történetet. Nem követtem végig feszült figyelemmel az eseményeket. A legutóbbi megbízott elnök nevét meg sem jegyeztem, mert a lényeg szempontjából nem volt jelentősége. Akármennyi pénzt írnak le az amerikaiak a demokrácia meghonosítására Afganisztánban, tudni lehetett, hogy azt ellopják. Anélkül merem ezt kijelenteni, hogy akár egy konkrét törzsfőnököt is rajtakaptam volna, ahogy osztozik egy amerikai illetékessel a helyi népesség genderérzékenyítésére szánt összegen.

Maguk a dollár trilliók (legalább kettő) az egyik magyarázat, miért nem vették le hamarabb a színről „Az afgán demokrácia szárba szökkenése” című abszurd darabot, bár a nézőtéren senki sem tartotta hitelesnek az előadást, viszont annál határozottabb elképzelése volt arról, ami a színfalak mögött zajlik.

Az ukrán uralkodó elitet persze sárga irigység fojtogatta attól, amit látott, hiszen itt töredékét sem írják le az USA-ban nyomtatott zöldhasúaknak. Ezt mindig égbekiáltó igazságtalanságnak érezték, de legalább patrónusaiknak abban az elkötelezettségében biztosak voltak, hogy továbbra is megvédik őket. Most ez a megalapozatlan hiedelem párolgott el, mint kifutott leves a főzőlapról.

Az Ukrajnát irányító pszeudo elit kontraszelektált, így azt sem értik, mitől kellene megijedniük. Nem attól, hogy az amerikaiak majd őket is cserbenhagyják. Azok nem cserbenhagyták szövetségeseiket, hanem leírták használhatatlan alkalmazottaikat, mint egy építkező gazda a „mekkmestereknek” bizonyult kőműves brigádot. Egy régivágású gazda sokkal hamarabb megszabadult volna tőlük, de a szintén kontraszelektált amerikai döntéshozók olyan alvállalkozóként viselkedtek, akik az építkezésre szánt pénzt nyúltak le a brigádvezetőkkel összejátszva.

Az ukrajnai „mekkmestereknek” attól kellene félniük, hogy rájuk omlik az épület, amiből ők lopták ki a vasat, cementet, minden más értékesíthető anyagot, aminek nem ástak elég mély fundamentumot, ha pedig ástak volna, azt is tudnák, hogy futóhomokon áll az egész tákolmány.

Most már az sem segít, ha megértik, miféle és mekkora bajban vannak, mert aki megérti, nem a menthetetlent próbálja megmenteni, hanem menekülő útvonal és tartalék bázisok építésével fog foglalkozni. De ahogy Afganisztán is mutatja, nem mindenki ér el a repülőtérre, és nem mindenkit vesz fel a repülőgép.