Ezen a linken a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott szociológia és politológia előadásokhoz készített jegyzetek találhatók. Műfajuknak megfelelően ezek a szövegek nem törekszenek eredetiségre, még tárgyuk kimerítő összefoglalása sem, hiszen korlátozott óraszámban kell a diákokkal megismertetni az adott diszciplínák legfontosabb illetve (ami sokszor nem ugyanaz) legáltalánosabban elfogadott tételeit. Ennek megfelelően az én nézeteimet sem tükrözik pontosan, így a fent említett mércéket figyelmen kívül hagyva kell őket olvasni. Céljuk a tudományüzembe bekerülő hiányos felkészültségű és gyengén motivált diákok számára maximálisan érthetően, összefüggő rendszerként megfogalmazni annyi szociológiai és politológiai ismeretet, amelyeket elsajátítva már nem tűnnek majd műveletlennek a globális diplomagyártás egyéb pontjain előállított felsőbb végzettségű sorstársaikhoz képest.



Politológia jegyzetek:
A-hatalmi-agak.pdf
A-helyi-allam.pdf
A-nemzetkozi-viszonyok-politikaja.pdf
A-politika-mint-tudomany-es-mint-tantargy.pdf
A-politologia-mint-demokraciatudomany.pdf
Az ideologiak.pdf
Civil szervezetek.pdf
Parttipologia-torteneti-es-szervezeti-dimenzioban.pdf
Tarsadalmi-politikai-toresvonalak.pdf


Szociológia jegyzetek:
A-burokraciak.pdf
A-gazdsagi-alrendszer.pdf
A-szocialis-alrendszer.pdf
A-szociologia.pdf
A-tarsadalom-retegezodese-es-a-mobilitas.pdf
Kultura.pdf
Normakonform-viselkedes.pdf
Paradigmak-a-szociologiaban.pdf
Politikai-alrendszer.pdf